Vissza a bejegyzésekhez
2018.
Január
29.

Hivatalosan STEYR-t, a GI-GA Farm Kft.-től!

 

 

Az elmúlt időszakban a piaci helyzet nagyot változott Magyarországon, a CNH vállalat által gyártott mezőgazdasági gépek tekintetében. Korábbi partnereink immáron konkurenciává váltak, így  mindenféle kapcsolatot megszüntettünk velük, néhány céggel, volt kollégával viszont nagyon jó és szoros kapcsolatba kerültünk újra, megőrizve önállóságunkat, de mégis különálló egységként. Ezt a helyzetet szeretném megvilágítani az alábbiakban a GI-GA Farm KFt. vonatkozásában.

Mi, a cégünk szakemberei, 15-20 éve foglalkozunk CNH vállalat által gyártott gépek értékesítésével, üzemeltetésével, szervizelésével. Ez alatt a másfél-két évtized alatt a rengeteg megszerzett tapasztalat mellett több nagyobb vállalat sikereihez járultunk hozzá, keresve nem kevés pénzt másoknak. Illetve tartottuk a hátunkat és viseltük a következményeit más hibáinak, a „szakemberek” hozzá nem értésének, egy szóval a rajtunk kívül álló okokból, az éppen adott cég hiányosságai miatt bekövetkezett eseményeknek. Aminek természetesen a partnerek, géptulajdonosok voltak a legnagyobb szenvedő alanyai.

Évek óta érlelődött bennünk a gondolat a fenti okok miatt, hogy saját lábunkra állva, végre olyan ígéretekkel felvértezve tudjunk partereink elé állni, melyek betartása nem másokon múlik. Pontosan tudjuk mit vállalunk. Szervizeseink tapasztalata, szaktudása hiánypótló a területen. Ezzel együtt tisztában vagyunk vele, hogy a gépek napjainkban rohamos tempóban fejlődnek, így nagyon fontos, hogy szakembereink napra készek legyenek – ezért folyamatosan járunk szakképzésekre, oktatásokra. Komoly beruházással célszerszámokat, szoftvereket, felszerelt szervizautókat vásároltunk, melyek elengedhetetlenek a minőségi szolgáltatás nyújtásához.  Jelenleg 6 jól képzett szervizes kollégánk látja el ezt a tevékenységet.

2018 január 22.-én, nagy örömünkre a Magtár Kft. szerződött partnereként léptünk elő a sorból, így immáron gépeink hivatalos, CNH által gyártott STEYR forrásból érkeznek. Természetesen továbbra is foglalkozunk jó minőségű használt gépekkel, akár megrendelésre is. Emellett természetesen az alkatrész üzletágunk is zökkenőmentesen működik tovább, akár másnapi megérkezéssel. A kopó alkatrészekből, kenőanyagokból, szűrőkből továbbra is nagy raktárkészlettel rendelkezünk a telephelyünkön.

Hiszünk abban, hogy fontos a személyes kapcsolat, mert mindenki megérdemli a személyes törődést és figyelmet.
Tehát, ha elromlott CNH csoportból származó gépe, ÚJ STEYR-t, vagy használt CASE IH-t szeretne megbízható forrásból vásárolni, vagy csak egy kanna olajra van szüksége, keressen minket továbbra is bizalommal!

kérje

ajánlatunkat

Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot
Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez.
Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja - Általános Adatvédelmi Rendelet 7. cikk (3) bekezdés alapján, akár egy kattintással.
Heti 1 gép tipp

Iratkozz fel és értesülj először, használt és új gépeinkről e-mailben.

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez.
Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja - Általános Adatvédelmi Rendelet 7. cikk (3) bekezdés alapján, akár egy kattintással.